Név: Mienai Koroshija /csendes gyilkos/
Kor: 16 éves
Rang: elveszett-ninja
Falu:Fű rejtett faluja
Magasság:180 mm körül
Súly: 85 kg
Szemszín: fekete
Hajszín: fekete
Vércsoport: 0
Megjelenés: egy szürke köpenyt visel, alatta fekete póló, az alkarja be van fáslizva(a fásli alatt huzalok, amiket könnyedén ki tud húzni)
Jellem: nyugodt, nehezen lehet felbosszantani, az szülei gyilkosait keresi
Felszerelés: 2 Sai, két övtáska a hátsó féltekén, 10 Kunai(a kunaikon bőrkötés van, a bőrkötés alatt pedig robbanójegyzet), 10 Shuriken, 1 Fénybomba, 1 Füstbomba, 2 robbanópecsét, 1-1 Kunai a kabát ujjába rejtve, fémhuzalok, damil, 1 acél rúd meg 1 kovakő, néhány darab papír, egy üres tekercs, 2x2 összekötött shuriken, 2x2 összekötött kunai
Előtörténet:
A Fű ország egy háború gyötört vidéken házak csoportja egy öreg falut alkotott. A faluban lassanként kialudtak a kései virrasztók fényei. Egy magányos szürke faépület két domb közé ékelődve ami a falu határát volt hivatott betölteni. A félhomályos helységben ketten tartózkodtak. Az egyikük egy középkorú nő. A fáradságos munkával töltött hosszú évek keserű nyomot hagytak rajta. Mellette egy kisfiú játszott két fadarabbal és egy kunaival. Az éles fegyver egy fényes páncélú lovagot ábrázolt, aminek az árnyéka messze elnyúlt a sarokba. A két faág két borzasztó sárkányt személyesített meg. A fiú hol morgott, hol kiáltozott és közben észre sem vette, hogy szájából nyálcseppek esnek a földre. Az anya figyelmesen figyelte fiát, aki egyre jobban belelendült a játékba. Odakintről távoli csatazaj és halálhörgés hangja szűrődött be, majd halk zörej a kapu felől. Az anya magához ragadta a fiút és elvette tőle a kunait. A hangok egyre közeledtek, majd egy rövid szünet és egy véres férfi nyitott be. Az anya egy kicsit megnyugodott férje láttán.
- Mi történt? - kérdezte.
- A rizs tolvajok után mentünk, de a fickók ránk támadtak. Azonnal el kell mennetek! Lehet, hogy követtek. Nem vagyunk biztonságban ezen a környéken. Pakolj össze minél több élelmet és mennyetek a rejtett faluba! Ott biztonságban lesztek. Nekem még maradnom kell egy kicsit. - Véres kézzel pakolt a szobában és erővel tessékelte ki a feleségét, aki félelmében sírva fakadt. A távolból ordibálások hangja csapta meg a férfi fülét.
- Mennyetek, majd megyek én is!
A nő nem sokat tétovázott. Megfogta a gyereket és futni kezdett. Másnap estére megérkeztek a fű rejtett falujába. A faluban az öreg nagyapánál kerestek szállást, aki kérdés nélkül beengedte őket. Az alvó gyermeket az öreg ágyába fektették. A konyhából beszűrődő fényben még megnézte kisfiát, majd kiment és becsukta az ajtót. A konyhában elmesélte, hogy mi történt. Ezután még napokig vártak, de semmilyen hír nem érkezett az eltűnt férjről. Mienai Koroshija anyja ettől beteg lett és ismeretlen okokból kifolyólag meghalt ezzel a fiút a nagyapára hagyva.
A fiú lassan cseperedett, majd a 70 éves öregapa geninnek adta, hogy meg tudja védeni magát a már 8 éves fiú. A nagyapja hatására fegyelmezetten tanult mind az iskolában mind az öregtől, aki maga is shinobi. A genin vizsgán meglehetősen nyugodt és összeszedett volt. Csak ketten vizsgáztak mivel egy kicsit túlkorosak voltak. Koroshija-t szólították be elsőnek. Nagy levegőt vett, majd besétál. Félelmei ellenére csak az alapvető 3 jutsut kellett bemutatnia. A Bunshin-, Kawarimi-, és a Henge no Jutsut. A vizsga után örömmel ment haza, ahol nagyapja komor tekintete fogadta. Nevelőapja leültette a kopott konyhaasztalhoz. Az öreg nyugodtan kissé döcögve készítette ki magának, majd nevelt fiának a félig tört csészéket, majd teával töltötte teli azokat. Komótosan leült, közben nyögött egy nagyot és megfogta a derekát. Remegő kezével szürcsölt egyet a teából, majd lerakta. A csésze kettérepedt a koppanástól. Koroshija még idegesebb lett, mikor nyelt egy nagyot az öreg. Ilyet akkor érzett utoljára, amikor az öreg majdnem megölte, mert eltörte a kedvenc székét. A nagyapa vett egy nagy levegőt és elmesélte az egész történetet, ami aznap este történt, mikor hozzákerült. A fiú teljesen magába roskadt sírva fakadt és kirohant a házból. Csak másnap hajnalban jött vissza elbúcsúzni. Összeszedte felszerelését és a hajnali félhomályban kiszökött a faluból azzal a szándékkal, hogy megbosszulja szülei halálát.
Terv nélkül sétált a fák lombjai árnyékában. Tudta, hogy nem veszélytelen ez a vállalkozás, mert ha elkapják akkor megölik. Délben egy bambuszerdőbe ért, ahol egy pillanatra megállt, hogy egyen valamit. Egy szendvics után egyből útnak indult. Két napig sétál míg egy mocsár széléhez nem ért. Kicsit félt tőle, de belevágott, mert ez a legjobb számára. A mocsáron egy járás vezetett, de az is nagyon veszélyes volt. Sikolyokat hallott a távolban és kígyók, gyíkok sziszegését. A sziszegés felé közeledett, amitől futni kezdett. Egy ideig csak futott, majd mikor elfárad megállt és megtámasztotta magát egy fánál, amit ragadós nyálka borított. Próbált elszakadni a fától, de nem tudott. Kénytelen volt megválni a felszerelése nagy részétől és a köpenyétől. Távolabbról megnézte a fát, ami ismerősnek tűnt neki. Estig sétálgatott a koromsötét erdőben, amikor letáborozott. Fát gyűjtött és egy rövid acélrúd meg egy kovakő segítségével tüzet gyújtott. Próbált aludni, de a sikolyoktól nem tudott. De a sziszegés még jobban idegesítette. Végre sikerült neki félálomba esnie, amiben azt álmodta, hogy a bokroknak sárga szemük van. Hirtelen felugrott és a kezében lévő kunaival védekező állást vett fel. Körülnézett, de nem látott semmit sem, mikor egy kis gyíkocska marta meg a lábát. Belerúgott a gyíkba, ami köddé vált a sötétben. Egy fél perc múlva szédülni kezdett, majd elveszítette az eszméletét. Másnap reggel egy kunyhóban találta magát. Szép kis takaros házikó volt egyetlen egy szobakonyhával. Az ajtó résein keresztül napsugarak világították meg a szálló porszemeket. Felült és megpróbált felállni, de nem csak egy nagy csattanásra volt ereje. A bokája be volt kötve. Visszamászott az ágyba mikor egy hang szólalt meg a sarokból.
- Úgy-úgy! Maradj csak ott! Itt már semmi bajod nem eshet.
- Te ki vagy?
Egy bot koppant a fiú fején a kérdés után.
- Itt csak ÉN kérdezek!
- Elnézést.
- Na, aludj csak! - Az öregember kiment a házikóból és fütyörészve leült a ház előtt.
Megpróbált visszaaludni, de nem tudott. Egy fél óra múlva feltápászkodott és egy szék segítségével kievickélt az ajtón, ahol már várta az öreg. A ház egy kis tisztáson állt körös-körül hatalmas fákkal és bokrokkal. A mocsár közepén épült házra magányosan sütött le a nap.
-Gyere csak. Gondolom nem tudsz aludni egy idegen ember házában, de hozzá kell szoknod mostantól.
Koroshija nem szólt semmit sem csak leült az öreg melletti székbe.
- Egy csapat shinobi követett az éjjel. Remélem nem téged keresnek...
- De sajnos engem... Most át fog adni nekik?
Az öreg a nagy furkós bottal megint fejen vágta.
- Dehogy is. Szépen megint visszatalálnak az ösvény elejére, ahol betévedtek, vagy meghalnak. - Kuncogott egy kicsit, majd tovább fütyült.
- Akkor velem mi lesz?
- Azt, majd meglátjuk! Ha felépülsz akkor vizsgázol! Megnézem, hogy méltó vagy-e arra, hogy tanítsalak!
- De mire fog taníntani engem?
Megint a bot koppant a fiú kobakján.
- Na! Oda is elérek! Csak szép sorjában. - Egy perc csend. - Nah, a közeljövőben ki fog derülni, hogy méltó vagy-e, hogy megtanítsam neked Őket.
Majd egyenesen előre mutatott, ahonnan különböző méretű gyíkok másztak elő a bokrokból. Egyik-másik szalamandra, kaméleon és stb. Itt kezdődik egy magányos shinobi kalandja.
(Be tudnád nekem rakni ezt a képet?
https://2img.net/h/i924.photobucket.com/albums/ad87/Karin_86/bya.png )
Hétf. Ápr. 05, 2010 11:51 pm
