Rensa Tou

________________________________________
Név: Rensa Tou

Kaszt: genin (elveszett ninja)

Lakhely: fű országa

Kor: 12

Felszerelés: láncos sarló1db, kunai 8db, shuriken 5db, 1X 10méter drót, 1 füstbomba, robbanócetli
10db, senbonvető 1db, senbon 120db

Jutsuk: Kawarimi no Jutsu (Testcsere Technika) , Kakuremino no Jutsu (Láthatatlanság Köpenye Technika) ,
Bunshin no Jutsu (Klón Technika) , Nawanuke no Jutsu (Kötelékből Szabaduló Technika) ,
Henge no Jutsu (Átalakító Technika) , Shunshin no Jutsu (Elrebbenő Test Technika)

Nem: lány

Kinézet: 151 cm magas 40 kg súlyú, rövid kék szoknya, melynek felső része vállig ér, melyet egy garbó egészít ki

Chakra beállítottság: villáml/Raiton

Születési idő: október 30

Magasság: 151 cm

Súly: 42 kg

Szemszín: kék

Hajszín: sötét kék szinte már fekete rövid haj

Vércsoport: AB+

Jellem: Kiváncsí és barátságos természetű az életben kicsit félénk de a harcmezőn kegyetlen harcossá válik.


Egy Fű országbeli kis faluban születtem, pont egy évvel bátyám után. A bátyámat Shittsui Rangainak hívják. Már kiskoromtól kezdve észrevettem, hogy bátyám sokat gyakorol. Akkor egy undorító érzés fogott el, ami abból származott, hogy kicsinek és gyengének éreztem magam mellette. Attól a naptól kezdve folyamatosan edzettem, hogy lépést tudjak tartani vele. Már az akadémián megmutatkozott dobófegyverekkel való tehetségem. Ebben mindenkinél jobb voltam az osztályban. Ezt szüleim is felfedezték, ezért is kaptam meg a senbonkilövőt hatodik születésnapomra. Visszatérve az akadémiára. Ha a klánunkba egy lány kedvelte a ninja művészetet kénytelen volt bejárni a közeli falu ninja akadémiájára. Mondhatni az odavaló út volt a reggeli tréningem. Hét év tábor után végre hazatért a bátyám, de csak a holnapi geninvizsgája miatt. Én és családom szeretettel fogadtuk. Elég megtörtnek tűnt és a sok verés nyoma is látszott a hátán. Hét év alatt nagyon megerősödött. Másnap volt a geninvizsga. Én és a családom az aréna lelátójáról figyeltük az eseményeket. Az eleje jól indult, de a közepe felé veszélyes dologra figyeltem fel. Egy bestia rohant a bátyám felé és úgy tűnt el is kaszálja. Ezért az utolsó pillanatban egy kunait dobtam a vadállat felé. Az a szarvába fúródott melynek hatására az állat kibillent. Ennek köszönhetően a bátyám egy karcolással megúszta. A nézők közül szerencsére senki sem vette észre a kunait. Bátyám és négy társa élték csak túl a vizsgát, mi gratuláltunk nekik és elkísértük őket az ünnepségre. Szerencsére az én geninvizsgám egyszerűbb volt. Én már egy héttel az előtt leraktam a vizsgát. A vizsga előtti napon nem voltam ideges mert éreztem, hogy sikerülni fog. Érzésem telibe talált mivel a vizsga feladata a Bushin no Jutsu bemutatása volt. Ennél egyszerűbb vizsgát el sem tudtam volna képzelni magamnak. Az ünnepség után a bátyám keresett fel. Közölte vele, hogy elkel hagynom a falut. Elsőre nem értettem szándékát, majd felvilágosított, hogy el akarja pusztítani a klánt véres szándékai miatt. Megkérdeztem mégis miért akarja elpusztítani szüleinket. Erre azt felelte: „Ők dobta hét évre a pokolba, megérdemlik.” Abban a pillanatban átéreztem jogos dühét. Én is tudtam a szörnyűséges dolgokról amit klánunk követett el. Legbelül én is éreztem, hogy így helyes, ezért hagytam , hogy bevégezze dolgát. Repülő épületda-rabok, égő házak, segélykiáltások, ezek kisérték azt a bűnös éjszakát. Az ország határához érve bátyám figyelmeztetett míg ő felmutatja távozási engedélyét a chuninoknak, addig én surranjak át a határon, és addig meg se álljak míg el nem érem a Konohát körülvevő erdőt. Odaérkezésem után pár percel ő is megjelent. Másnap együtt gyakoroltunk. Ő a rövid tőrrel én pedig a láncos sarlóval. A harcközben a közeli jövőről gondolkoztam mi lesz ezek után. De tudtam amíg mi összefogunk nem lesz semmi baj.

Az első gyilkosság:

Az akadémián eltöltött négy évben voltak jó és rossz napok is. Jó napom volt mikor a tanárnő velem példázott az osztály előtt és rossz mikor szívattak. Mint ahogy az első napomon is. Ráadásul egy régi trükkel ami a következő volt. Egy kréta poros szivacsot raktak az ajtó fölé, és amikor beléptem a fejemre esett, de ha ez nem volt elég, vizesvödörrel is eljátszották. Ez még úgy oké volt, játszottak, de amikor túlzásba vitték begurultam. „Miért kell állandóan hülyülnötök?”- kiáltottam a fiúra aki kicserélte az italom, büdös ecetre. Nem, hogy elnézést kért volna, még ő ütött meg. Abban a percben elővettem a kunaiom és nekirontottam. Ő is elővett egyet védekezni. Szikrázott a két penge mikor összetalálkozott. Zajuk még a leghangosabb beszélgetést is megzavarta. Abban a pillanatban mindenki körénk gyűlt, és nézte, hogyan próbáljuk megölni egymást. Pár perc után még hevesebben kezdtünk harcolni. Padok törtek, a padló felhasadt. Mentek a vágások mikor elfáradt a gyerek, védekezni sem volt ereje, persze ezt és nem tudtam, ennek a vége egy feltépett tüdő volt. Vérem megfagyott, szívem hevesen kezdett el verni, és arra gondoltam: „Mit tettem?!” Pár perc után megjelent egy tanár, aki meg szerette volna menteni a gyereket, de már késő volt. Abban a percben a véres kunait firtatta a kezemben. Nem szólt hozzám, csak elsétált. Az nekem minden ronda szónál rosszabbul esett. Nem éreztem, akkor jobbnak magam mint a pitiáner gyilkosok. Az volt életem legrosszabb napja. Attól a naptól megváltozott az életszemléletem.