Név: Akorimi Koister
Kor: 12
Rang: Genin
Falu: Villám országa
Magasság: 168 cm
Súly:58 kg
Szemszín: Barna
Hajszín: Barna
Vércsoport: 0
Megjelenés: Fekete inget, és fekete vászonnadrágot szokott hordani. Ruhájában sok a gumi, hogy a mozgást kényelmesebbé tegye. Megjelenése elegáns, nem tűnhet első ránézésre ninjának.
Jellem: Fiatal kora ellenére a beszéd stílusa diplomatikusan hangzik. Az emberek többségét lenézi, és a gőg is természetének része. Jövőjével kapcsolatos aggályai nincsenek, családi háttere miatt. Egyetlen gyengéje a lányok, hisz minden kiskamasz róluk ábrándozik.
Felszerelés: 5 kunai és 5 shuriken. 10 méternyi drót, 20 db robbanócetli, és egy füstbomba. Két katana családja címerével, és 5 db tekercs.
Felszerelés elhelyezkedése: Az öt kunai és shurieknjét egy pecsétben helyezte el mely két belső zsebe közül az egyikben rejlik. A másik zsebe természetesen a robbanócetliet rejti. Nadrágja jobb oldali zsebében fedezhető fel a drótja, míg a baloldaliban a füst bombája. A két katanája a hátán foglal helyet egy X-et formálva. A többit tekercs üres és mindig máshol tárolja őket.
Előtörténet: Tízen két éve láttam meg a napvilágot Kumogakure földjén. Apám gazdag nemes, akárcsak édesanyám Akane. Korai lenne talán azt mondani, hogy a gyermekkorom viszonylag hamar véget ért, elvégre még mindig kölyök vagyok. Mióta az eszemet tudom, csak arra emlékszem, hogy szinte tökéletes életem volt. Ilyen gazdag felmenők mellet ugyanis mindent megkaptam. Kérnem se kellet semmit mégis minden játék, az enyém lett. Szüleim nem estek bele abba a praktikus hibába, hogy a pénzükön akarták megvenni a szeretetemet. Sokat törődtek velem és havonta legalább egyszer szerveztek valami nagyobb szabású programot. Sose értettem a nálam tíz évvel idősebb bátyám (Akohi) viselkedését. Olyan furcsa dolgokról beszélt mindig, és ő sose volt olyan mint mi. Nem járt előkelő ruhákba, nem élvezte a többi nemes családdal való összejöveteleket. Kevés időt töltött itthon és mikor a vacsoránál beszédbe elegyedet apámmal (Naramo) mindig vita lett a vége. Olyan szavakat dobált apám felé, hogy haszontalan dzsentri, és ő meg megkapta az utcakölyök elnevezést. Sose értettem mi ez a nagy ellenszenv köztük. Velem igyekezet azért jól bánni, és néha pár bölcs szóval is ellátott minek a felét sem értettem. Ami engem illet nem nagyon voltak igazi barátaim. Persze volt pár család kinek a velem egykorú kölykeivel kijöttem, de a barátság fogalmát nem tudtam velük kimeríteni. Kicsit magányos voltam, de a kedvemet ez nem nagyon tudta szegni. Kilenc éves voltam mikor életem egyik fordulópontjához érkeztem. Ekkor már harmadéves voltam a Nojuki iskolában. A szüleim mindig azt mondták, hogy ez az iskola alapozza meg az életem, mert ha ezt kijárom, akkor minden ajtó megnyílik majd előttem. Habár egy modern iskola volt, itt is csak azt tanították mint amit máshol. Olvasni írni számolni, meg ami még az életben szükséges lehet. Na de egy nap igen szomorú dolog történt. Épp egy bálból jöttünk, haza (természetesen a bátyám valami kifogással kihagyta), de már messziről kiszúrtuk hogy valami nincs rendben. Az ablakaink be voltak törve, az ajtón is látszott, hogy erőszakkal nyitották ki. A ház belseje se volt szebb látvány. Óriási rendetlenség minden szanaszét. A mozdítható és értékesebb dolgok mind eltűntek. Természetesen apám azonnal hívatott pár falubeli ninját, kik először a házunkban kerestek nyomokat. Tudtam, hogy elkeserítő a helyzetünk, de amint megláttam ezeket a ninjákat egyszerűen nem tudtam másra gondolni mint, hogy milyen nagyszerűek. Szinte mindenre képesek. Ők hamar rátaláltak egy levélben, miben az elkövetők közölték, hogy elrabolták a bátyámat és csak egy busás összegért cserében hajlandóak megkímélni az életét. Mint ahogy arra számítani lehetett, a chuunin vagy jounin rangú ninják azonnal a leírt találkozóhelyre siettek. Én is elolvastam a levelet és eltökéltem, hogy követem őket. A szüleim túlságosan megviseltek voltak ahhoz, hogy észrevegyék a kisurranásomat. Sajnos a falú őrzői már rég a látótávolságomon kívül voltak, de szerencsére tudtam, hogy jutok el a levélben említett határvidékhez. Már késő este volt, így a város elég kihalt volt. Senki nem keresztezte az utamat, és fél óra alatt meg is érkeztem. Elképzelni se tudom mi történhetett itt. Mindenfele holt testek voltak, csak a bátyám állt ott és a házunkat átnéző ninják. Valamiért a fivérem ordítozott a megmentőivel, miközben arcán könnycseppek jelentek meg. Egy mély hang hasított végig a levegőben.
-Szóval beismeri, hogy ön tehet az Akorimi birtokon való felfordulásért. Ezenfelül azt állítja, hogy ön nem is volt túsz csupáncsak eljátszotta ezt a szituációt a cinkos társaival, hogy Akorimi úr vagyonát megdézsmálják.- Kérdezte a legtermetesebb ninja.
-Igen mind az elmondottak szerint történt, maguk tudatlan barmok. Az itt lemészárolt emberek mint jó barátaim voltak falú szegény negyedéből, és a megszerzett vagyon által csak azt a helyet akartuk felvirágoztatni. Hisz mi szüksége apámnak a fene nagy vagyonára. Fölösleges dolgokra herdálja el mik semmi célt sem szolgál. Így legalább a pénz jó helyre kerülne.- Mondta szinte megtébolyodva a testvérem.
-Értem. Ez esetben közölnöm, kell hogyha a hatóságnak megpróbál ellenállni erőszakhoz is fordulhatunk.- Jött a felelet, majd elkezdték megközelíteni. Ekkor szúrhatott ki engem s csak ennyit mondott.
-Te ne legyél haszontalan lény.- Majd egy kunai kést vett elő valamelyik zsebéből és elvágta a saját torkát. Holtan borult a földre. Én teljesen lefagytam, nem is emlékszem mi történt ezután. Csak arra emlékszem, hogy másnap ágyamba ébredtem. Gyászos hangulat fertőzte meg a házat, s a testvérem pár hét múlva bekövetkezett temetésén is alig jelentek meg. Nekem egy olyan két hónapra volt szükségem, hogy megemésszem a látottakat, és elkezdtem töprengeni. A belém rögzült dzsentri életstílushoz most egy másik is vegyült. Hasznos tagja akartam lenni a társadalomnak, hogy testvérem utolsó kívánságát megvalósíthassam. Elhatároztam hát, hogy én is a ninják ösvényére lépek. Persze otthon vitába fulladt ez a kérelmem, de pár, hét győzködés után sikerült elérnem a célom, bár igencsak egyedi módon. Kiléptem az eddigi iskolámból és hivatalosan is akadémiai magántanuló lettem. Egy öreg nyugdíjba vonult exninja készített fel a két év múlva bekövetkező vizsgára. Minden nap még hétvégén is az óráira jártam. Először az elméletet, tanította meg, majd az erőnlétem erősítésébe kezdett. Ezt követte a chakra kontrol fejlesztése, amit olyan szintig sajátítottam el, hogy képes voltam a végén a vízen járni, bár ennek az eléréséhez fél évre volt szükségem. Ezt követően megtanultam pár alap jutsu-t, majd a fegyverekkel bánni. A célzásra nagy figyelmet fordítottunk, és a katana forgatásának az alapjaival is megismerkedtem. A sok teendő miatt csak úgy repült az idő és hamar eljött a vizsga napja. A gyomrom egész nap görcsben volt, de úgy tűnik túl páráztam a dolgot. A vizsga három részből állt. Volt egy írásbeli ami 87%-os lett. Ezt követte egy harcművészeti bemutató hol a fegyverekkel való bánást is megkellet mutatni, majd a harmadik fordulóban egy szimpla Henge no jutsu-t kellet bemutatnom. A vizsga után otthon, nagy ünneplés volt, hol megkaptam két katanámat min családom címere volt. A címer egy béka volt. Apám elmesélte a fegyver történetét. Miszerint ez még az üknagyapámé volt, ki szintén ninjaként élt, és ezt a hatalmas vagyont mind ő szerezte meg, ám azt nem tudni, hogy tett rá szert. Majd közölte velem azt, hogy geninként is magántanuló leszek, és sikerült megbeszélnie eddigi oktatómmal, hogy hagyja ott a nyugdíjat, és oktasson továbbra is engem. Hát ez történt velem eddig, és az igazi kalandok még csak most kezdődnek.
//Ezt a képet szeretném, csak túl nagy és én nem tudok a méretén változtatni. ha valaki tudna segíteni azt megköszönném.
http://api.ning.com/files/q5-3HBDfZNYFwwPH3TL9BFzfgVg82z0wPubRDBNmwfvO9sMHqwtg6DFxHkzqC4WPnIICNiUWluDDtfJzBJXn7dEKXlY009Hc/AnimeGothGuy.jpg
Szomb. Jún. 12, 2010 2:04 pm
