Név: Nemura Sato
Kor: 14
Rang: Genin
Falu: Hang
Magasság: 157 cm
Súly: 50 kg
Szemszín: világoskék
Hajszín: szőke
Vércsoport: AB+
Megjelenés: Általában barna ujjas köpenyt visel, alatta pedig fehér, ujjatlan pólót. Nadrágja farmerkék, testhez álló szövetnadrág, amihez övet is hord. A nadrág az öv nélkül sem csúszna le, de így divatosabbnak találja az összképet. Haja többnyire szabadon hagyva. Az öve felett egy másik, szélesebb bőrövet is hord. Kezén ujjatlan, a csuklóján csattal rögzített bőrkesztyű. A nyakában védőszemüveg, ami hasonlít a pilóták szemüvegére, csak elnagyoltak a méretei. Hord még egy medálszerű üvegcsét is a nyakában. Mozgása kényelmes tempójú,, nyugodt, amíg nem érzi veszélyben magát.
Jellem: kiváncsi természetű, alapvetően önző
Felszerelés: 5 kunai, 5 shuriken, 5 robbanó jegyzet egy vadászkés (ezek oldaltáskában), 3 kémcső a vastagabbik övön, egyet pedig általában a kezében pörget ha úton van, vagy a kesztyűje mellé csatolva hord.
Előtörténet (E/1, mer' így jobb):
Szóval érdekel, hogyan és mikor kezdődött? Rendben, elmesélem. Jól figyelj, nincs kedvem háromszor elmondani!
1592-ben születtem a skót felföldön...vagyis...öhm...izé...elkanyarodtam a témától, bocsesz! Tehát kicsivel több, mint 14 éve születtem a Rizs országának déli határa közelében. A szüleim gazdag nemesek voltak. Egészen 4 éves koromig, amíg a szüleim el nem szegényedtek Orochimaru adóitól és a fosztogató bandák folyamatos támadásaitól.
Nem volt más választásuk, eladták az egyetlen gyermekük a hang falunak. Azaz engem. Már akkor is rengeteget olvastam, pedig a velem egykorúak más országokban még csak a labdázásig jutottak el. Minden érdekelt, főleg azok a dolgok, amiket tudománynak szoktak nevezni. (Az irodalom nem az.) Szép kis summát kaptak értem.
Én azt hittem, ez valami különleges iskola, ahol új dolgokat tanulhatok. Ez félig-meddig igaz is volt. Könyv volt elég, időm volt elég, úgyhogy olvastam. 6 Évesen már tudtam, mi az a durranógáz, mitől fagy meg a víz és hogy hogyan kommunikálnak az idegsejtek.
6 éves voltam még, amikor egy nyári estén megkaptam a hírt, hogy a házunk leégett. Senkit sem találtak a romok alatt. Megtudtam, hogy az emberből is lehet szén. Gondoltam, ez a folyamat is megfordítható, mint minden más a kémiában. Úgyhogy mégjobban belevetettem magam a tanulásba.
Megtanultam, hogy az emberekre is ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az élettelen anyagokra. És hogy ez elég szomorú is tud lenni, ha a rokonaimmal a gyakorlatban is megtörténik. Persze azt nem tudtam, hogy nem érdemes miattuk szomorkodnom. Eladtak. És azt sem tudtam, hogy végülis Orochimaru parancsára gyújtották rájuk a házunkat. Azt viszont a kígyónyelvű falufőnök se tudta, hogy a szüleim még időben elmenekültek.
Annyira azért magamtól is rájöttem, nem érdemes szomorkodni a halottak miatt. Több okból sem. 1. Nekik már nem fáj. 2. Megesik. 3. Így legalább kevesebben mondják meg, mit csináljak. Kevesebb akadályozó tényező.
Folyamatosan képeztem magam a különböző természettudományok terén. A matek és a fizika mindig jól ment, de az anyagok felépítése és alakítgatása volt a kedvencem mindig is.
Sosem voltam egy erőművész. Ez a ninja alapképzés után sem változott. A kitartásom javult, mert futni és ugrabugrálni azért tudni kell egy profi gyilkosnak. Igyekeztem arra helyezni a hangsúlyt, hogy ne találjanak el. A többit már a társak (csicskák) vagy ha muszáj, akkor a tudomány elintézi. Tehát fürge, vékony testalkatra törekedtem. Akik hatalmas súlyokkal gyúrták tökéletes birkózóvá magukat, azok felé csak egy cinikus, megvető mosolyt vetettem, többre nem méltattam őket.
Az orvostudomány alapjaival is megismerkedtem. Gondoltam, nem árt, ha megsérülnék. Tudok szorító kötést csinálni. Tudom, hogyan kell úgy hátba szúrni valakit, hogy a bordák a lehető legkevésbé legyenek útban.
Hasznos gyakorlati dolgok az elméleti háttér mellé. Errefelé csak magadra számíthatsz. Ez a tapasztalat. Majd szólok, ha másképp látom.
A genin vizsga szórakoztató volt. A lehető leggyorsabban kellett végezni az elém állított három rabbal. Harcban könnyen felkoncoltak volna. Eredetileg valami haramiák voltak. A bandavezér talán még katona is volt régen. Érdekes, a kiképzése nem tette ellenállóvá az arcára fröccsenő sav ellen. Ahogy az emberei bőre sem bírta túlságosan az égő olajat, se a szemük az arcuk előtt szétdurranó üvegcse szilánkjait. Utána már csak egy vágás és egy szúrás voltak nekem. Ráadásul egy nagyon hasznos dolgot is megtanultam. Ha néhány méterre tőled durran szét valami, jó, ha van zajvédőd.
Azóta vizsgálgatom az emberi hús anyagát, és hogy mit bír. Mivé lehet szétbontani, és miből lehetne összerakni.
Egyszer megkérdeztem Kabuto-samat, hogy tanítana-e engem orvostudományra. Annyi volt a válasza, "ha életben maradsz addig, talán meggondolom". Újabb pofon az élettől, hogy megtanuljam, csak magamban bízhatok.
Nem estem kétségbe, ezután is folytattam a kísérleteimet. A "trükkjeim", ahogy a műveletlen tuskó "társak" szokták hívni, elég hasznosak a többiek számára, úgyhogy jó cserealap. Szinte bármit megszerzek, ami egyáltalán beszerezhető, ha kell.
Van, aki azt mondja, puhány vagyok. Én azt mondom, tudós. Van, aki azt mondja, aljas vagyok. Én azt mondom, hangninja. Ennyi. Van még kérdés?
Hétf. Május 17, 2010 5:02 pm
